Siófok lenne az ország szegény embere?

Hogy lett Siófokból Magyarország szegény embere miközben a város 2024-es költségvetése 13 milliárd forint? Többek között ezt a kérdést tették fel a SióKör tagjai a közösség május 29-i találkozóján, amelyre azok a képviselő- és polgármesterjelöltek kaptak meghívást, akik vasárnap méretik meg magukat a  választók előtt. A SióKör összejövetelén elhangzott: változásra, új impulzusokra van szükség, hogy Siófok jövője túlmutasson a jelenén. A tagok úgy vélik, hogy a kampányidőszakban végzett kapkodós, városüzemeltetési jellegű helyreállítások helyett végre évtizedekre előremutató stratégiára van szükség, amihez megalapozott fejlesztéseket kell párosítani.

A helyi önkormányzati választás 5 évente a legjelentősebb esemény egy város életében, mert legkevesebb fél évtizedre, vagy ennél is hosszabb távra határozza meg egy település sorsát, jövőjét, a fejlődés irányát. A választás kulcsfontosságú várospolitikai esemény, amikor a szavazók véleményt nyilváníthatnak arról, hogy elégedettek voltak-e azzal a munkával, amelyet a városvezetés végzett. A döntés nem lehet nehéz, hiszen a település külső megjelenése, a helyi közösség állapota, a városlakók jólléte egyértelműen megmutatja, hogy az adott ciklusban tevékenykedő képviselők és a polgármester jó, átlagos vagy átlag alatti munkát végzett.

A választási kampány a demokrácia egyik legfontosabb eszköze, hiszen azoknak, akik megfelelőnek tartják magukat a vezetésre, a kampányidőszakban lehetőségük van arra, hogy jövőképükkel, céljaikkal megismertessék a városlakó szavazókat és meggyőzzék őket alkalmasságukról.

A SióKör kíváncsi, kritikus, egyben építő közösség. Lokálpatrióta, Siófok mellett elkötelezett és elismert tagjai hisznek a demokráciában. A kört minden esetben a jobbító szándék vezeti, a résztvevők ezért is vitatják meg (több mint 3 éve) hónapról hónapra azokat a közéleti kérdéseket, amelyek közvetlenül vagy akár csak közvetve, de biztosan minden siófokit érintenek.
A Kör az önkormányzati választás előtt mindezek miatt tartotta elengedhetetlennek, hogy teret adjon a képviselő- és polgármester jelöltek bemutatkozásának. A találkozót 10 egyéni képviselőjelölt, 3 listás képviselőjelöltek és 1 polgármesterjelölt tisztelte meg jelenlétével és azzal, hogy a kör tagjai meghallgathatták programjukat.

Amit a jelöltek bemutatkozóiban hallottunk:

Leányvári Krisztina (Jössz-e-Fidesz-Kdnp) szakmai oktatóként jól ismeri a fiatalokat és igényeiket, értük, velük szeretne dolgozni. Szívvel, lélekkel azért a Kilitiért küzd, ahol az elmúlt években bezárták a postát, az egyik óvodát és, ahol az ott lakók úgy érzik, hogy többet érdemelnek.

Nádas Norbert (Jössz-e-Fidesz-Kdnp) sokévnyi városházi tapasztalattal a háta mögött többet szeretne látni Siófokon a hiányos városüzemeltetésnél. Programjában a takarítás és az újépítés szerepel az első helyen. Siófokot több lábon álló várossá kívánja tenni, ahol új kereskedelmi egységek jelennek meg a szolgáltatási színvonal emelése érdekében.

Máté Gergely (Jössz-e-Fidesz-Kdnp) olyan várost akar építeni, ahol a jövőben a saját kisgyermekei is élni szeretnének, és ahonnan nem akarnak elvándorolni a fiatalok azért, mert se munka, se szórakozási lehetőség nincsen. A gépészmérnök a vállalkozói szemléletet vinné be a városvezetésbe, mert a jó szándék és az álmok megfogalmazása szükséges, de kevés, ha nincs elég pénz valóra váltani azokat.

Boruzs János (Jössz-e-Fidesz-Kdnp) az együttműködés és a fejlődés hívószavait tartja a legfontosabbnak. Az országos nagypolitika szerinte elvitte a fókuszt az elmúlt 10 évben. A sportvezetőként tevékenykedő jelölt a felesleges csatározások helyett mozgalmassá, lendületessé tenné Siófokot abban is, hogy az önkormányzat lássa meg és használja ki a fejlődéshez szükséges pályázati lehetőségeket.

Mecseki Renáta (Jössz-e-Fidesz-Kdnp) probléma térképet állított össze, ez alapján készítette el programját. Képviselőként a sport és a turizmus területén szeretné hozzátenni szakmai pályafutása során megszerzett tudását és tapasztalatait a város fejlesztéséhez. Belvárosi jelöltként a társasházak lakóinak igényeire és a családi házas övezetben élők problémáira összetetten fókuszál akár a közlekedés vagy parkolási problémák, akár a közterületek tisztasága terén.

Harm Kalfsbeek (Jössz-e-Fidesz-Kdnp) vagy ahogy a siófokiak ismerik, a „Holland” több mint 20 éves helyi tapasztalattal indul a választáson. A Kilitiért Egyesület elnökeként végzett közösségi munkája és mezőgazdasági vállalkozói tapasztalatai birtokában azt ígéri, hogy nem csak lesz, de tesz is Siófokért. Az egyik legfontosabb feladatának az elkerülő út alapjainak letételét tartja, hogy a Kiliti felől érkező forgalom elkerülje a belvárost.

Incze Domokos mérnökként a precizitását ígéri a képviselői munkája során. Legfontosabb törekvései között említette a Siófok Kártya visszaállítását a kornak megfelelően, valamint az Újhelyi strand szabadstrand státuszának megtartását. A jelölt egy élhetőbb Siófok megteremtését tűzte ki célként.

Tóth Gergely (Jössz-e-Fidesz-Kdnp lista) nagyvállalkozói tapasztalataival szeretné támogatni a mindenkori polgármestert. Fejlesztési jövőképében a Jyskkel szembeni sportpályáknál egy sportkomplexum kialakítása szerepel, de a focicsapat támogatása és a siófoki focistadion környékének fejlesztése is ott van a tervei között, miként egy komoly ipari vállalat idevonzása is.

Safar Ahmed (Jössz-e-Fidesz-Kdnp lista) egyéni képviselőként már nem indul a választáson, de azt fontosnak tartja, hogy fejlettségben Siófok végre felzárkózzon ahhoz a Balatonfüredhez, amellyel mindig mindenki összeveti Siófokot, de az összehasonlításokból rendre az északi parti város jön ki győztesen.

Borza Attila (Mi Hazánk) Siófok egy helyben topogása ellen szeretne tenni. Szerinte új emberek és új impulzusok kellenek a városvezetésbe. Fontosabb elképzelései között említette a Fő utca keleti feléhez közel eső terültek felújítását. Jótékony emberként képviselői juttatását rászorulók javára ajánlaná fel.

Szijjártó József (Mi Hazánk) ismeri a képviselői munkát, így azt is tudja, hogy nem könnyű feladat. Szeretné, ha több fiatal számára lenne vonzó Siófok és a városban nemcsak megmaradna az ifjúság, de be is települnének ide.

Györök Nóra (Mi Hazánk) a városépítő, összefogásra épülő munkát tartja fontosnak és azt, hogy olyan városban élhessenek a siófokiak, ahol az emberek egymást segítve dolgoznak azért, hogy fejlődjön a település.

Egyetlen polgármesterjelölt, Gyulai Lászlói mutatkozott be a SióKör előtt

A polgármesterjelöltek közül a SióKör tagjai Gyulai László gondolatait hallgathatták meg, aki utalt arra: a kampány során nem egyedi, hogy mindkét helyi polgármesterjelölt meghívást kapott egy-egy rendezvényre, de végül egyedül maradt a programja ismertetésével. Siófok egykori tűzoltóparancsnoka évekig vezette az önkormányzat hatósági osztályát, majd a járási hivatal vezetőjeként is napi szinten találkozott a siófoki feladatokkal. Nem téved ismeretlen terepre, tapasztalatai és vezetői kvalitásai alapján döntött úgy, hogy minden siófoki polgármesterévé szeretne válni. Gyulai László menedzser típusú vezetőnek tartja magát, aki képes a hosszú távú tervezésre, tudja, hogy kell stratégiát alkotni és azt megvalósítani. Mindenekelőtt azonban azt szeretné, ha Siófok rövid időn belül egy nyugodt, az itt élők és a turisták számára is szerethető város lenne. Egy olyan elismert település, ahol nem a nagypolitikai csatározások és a méltatlan hangnem uralja a hétköznapokat, hanem a stabilitás. A polgármesterjelölt szerint az elmúlt 10 év elvett mindent, amitől Siófok egyedi volt. A Balaton-part legnagyobb városa nem süllyedhet szürkeségbe, fel kell emelni a legsikeresebb hazai városok közé.

A Becsülettel Siófokért Egyesület jelöltjeinek a meghívás ellenére nem volt ideje a SióKörre

Május 29-i találkozónkra a hónap elején, bő 3 héttel a SióKör összejövetele előtt küldtük el meghívónkat a helyi jelelölteknek. Örömmel fogadtuk a pozitív visszajelzéseket, hiszen az is visszajelzés a SióKör közösségének, amikor felkéréseinknek meghívottaink jó szívvel tesznek eleget.
A jelenlegi polgármester, az újrainduló Lengyel Róbert visszautasította meghívásunkat egyebek mellett arra hivatkozva, hogy kampányrendezvényeit már véglegesítette. Bár a SióKör találkozója korántsem számít kampányeseménynek, ennek ellenére a június 9-i választás előtt 11 nappal, május 29-re szervezett bemutatkozási lehetőség sajnos nem fért bele Lengyel Róbert programjába.
A SióKör lokálpatrióta, Siófok fejlődése mellett elkötelezett tagsága számára megtisztelő lett volna, ha meghallgathattuk volna Lengyel Róbert céljait és városépítési terveit többek között a halászati telek kérdéskörében.

A SióKör még 2023 márciusában küldött levelet a polgármesternek azzal a kéréssel, hogy az önkormányzat minden lehetséges eszközzel akadályozza meg a partmenti területek közlekedése, parkolási problémáinak megoldása és élhetősége szempontjából stratégiai fontosságú terület beépítését. A SióKör azt kérte a városvezetőtől, hogy Siófok még azelőtt rendeljen el változtatási tilalmat a Baross híd lábánál fekvő területre, míg a Bahart nem hirdeti eladásra a telket, és míg egy új tulajdonos nem épít apartmanokat erre a területre is. Most, 2024 májusában el kell mondanunk, hogy a telek kerítésén hónapok óta ott van az eladó tábla, Lengyel Róbert pedig több mint egy éve semmilyen választ nem küldött a SióKör levelére.

Ahogy a Becsülettel Siófokért Egyesület listavezetője, úgy annak képviselői sem vállalták, hogy megismertessék városépítő szándékú jövőképüket a SióKör tagjaival annak ellenére, hogy közösségünk nyitottsága és átláthatósága ismert, a találkozókon elhangzó gondolatok illetve viták minden esetben nyilvánosak, azaz mindenkinek szólnak.

A SióKör tagjai tisztességes megmérettetést, sikeres választást kívánnak valamennyi képviselőjelölteknek és a városvezetői székért indulóknak.

Siófok érekében bízunk abban, hogy az új képviselőtestület tagjai a fejlesztési irányok kimunkálására, a városi feladatokra koncentrálnak az elkövetkező önkormányzati ciklusban. Reméljük, hogy azok a jelöltek, akik a kampányban elkötelezettségüknek adtak hangot akkor is folytatják a város érdekében végzett építő tevékenységüket, ha a választási eredmények alapján nem kerülnek be Siófok irányító testületébe.

 

A SióKör lokálpatrióta közössége a jövőben sem szándékozik pihenni, építő kritikával, ötletekkel a továbbiakban is igyekszik ráirányítani a figyelmet azokra az ügyekre, amelyek Siófok javát szolgálják.