Az építészet a társadalom leképeződése
Amikor élhető városról beszélünk, az nem csupán a közlekedést, a turizmus hatásait, az oktatási vagy kulturális lehetőségekhez való hozzáférést jelenti. Az épített környezet minősége és az épületekhez való viszonyulás is meghatározza az adott település lakosságának vagy éppen vendégeinek jóllétét. A SióKör januári találkozóján megállapítást nyert, hogy a mai Siófok építészetileg inkább hasonlítható egy patchworkhöz, mint egy szépen kidolgozott mozaikhoz, ugyanakkor soha nincs későn meghatározni az irányt, ami közelebb visz az igényes, élhető környezet megalkotásához.
Siófok építészeti értékeiről, múltról, az egyén és a jogalkotó felelősségéről folyt a diskurzus a SióKör legutóbbi találkozóján, ahol a város megjelenését, az épületek összetételét illetően eddig ritkán tárgyalt tényekre választ kaptak a résztvevők. A kérdésre, hogy Siófok építészeti öröksége miért szűkebb, mint más balatoni városoké a válasz gyorsan megfogalmazódott. A 19. századi fürdőváros építészeti értékeit jórészt az a robbanásszerű fejlődés semmisítette meg, ami a szocialista tömegturizmus megjelenésével indult el a városban.
Az építészet a társadalom leképeződése- ez kulcsmondatként többször is elhangzott a SióKör találkozóján, amelynek előadója ezúttal L. Miha Emőke építészmérnök volt, aki az építészet lenyomatán keresztül mutatta be a várost. Siófok korábbi főépítésze a település keletkezésétől indulva egészen a közelmúltig olyan logikai íven keresztül ismertette meg a települést, amely magyarázatul is szolgált arra, hogy Siófok az építészet tekintetében miért olyan, amilyennek ma ismerjük. L. Miha Emőke erős előszóval vezette fel előadását.
L.MIHA EMŐKE PREZENTÁCIÓJA TELJES TERJEDELMÉBEN
„Az építészeti környezet kulturális értelemben erős hatással bír, ugyanakkor a benne élő társadalom fizikai leképezése. Az épített örökség a kulturális örökség emlékanyaga, mind az örökséget hagyó, mind az örökséget ápoló társadalom kultúrájának mércéje. A változás természetes folyamat. Amennyiben a változás kontinuitása állandó, mint az évgyűrűk rétegződnek egymásra. A társadalmi változások mellett azonban az épített környezet is és az építészeti örökséghez való viszonyulás is – egyre gyorsabban – változik. Az építészeti környezet változása, annak társadalomra gyakorolt hatása azonban közügy, közösségi érdek. Felelősséget ró mind az irányítókra, mind a társadalomra, ezzel együtt az egyénekre.”
Érdekes volt az építész szemszögéből megismerni Siófok hőskorának, a fürdővárossá válás időszakának fejlesztési léptékét, amikor az akkori elit és a korabeli befektetők míves szállodák, színház, lóversenypálya és villák építésével emelték a déli vasút 1861-es átadását követően mind nagyobb népszerűségnek örvendő nyaralóhely fényét. Az építészetileg termékeny 19. század villaépületeiből kevés maradt meg eredeti vagy ahhoz hasonló formájában és kellő éberség híján félő, hogy a megmaradtak sorsa is kétséges.
Az előadást követő első kérdés is éppen azt a tényt feszegette, mi a magyarázata annak, hogy Fonyód magaspartján vagy akár Balatonföldváron is fellelhető olyan utca, ahol egységes hangulatú, szellemű és egységes léptékű történelmi épületek sorakoznak. – Miért van az, hogy ezek a régi dolgok itt Siófokon hamar elavultak? Mitől nem maradt meg nálunk több? A háborús károk miatt vagy más is hozzájárult – tette fel a kérdéssort Ripszám János építész.
– A háborús károk is jelentősek voltak, de ennél sokkal nagyobb károkat okozott az a robbanásszerű, irányíthatatlan fejlődés, ami Siófokon végbement. Ha a fejlődés ütemezetten jön létre, úgy ahogy az évgyűrűk rakódnak egymásra, akkor nincs ilyen. Siófokon az egyensúlykeresés nem valósult meg, ahogy a szerves fejlődés is hiányzik – válaszolta L. Miha Emőke.
– Ebből a városból a szocializmusban 50 ezres, megyei jogú várost akartak csinálni, egy bezzegvárost – fűzte hozzá Lantay Attila építész. – A villáknak a szocializmusban az antivilág relikviáként volt egy negatív előjele, hiszen építeni csak a jómódúak tudtak. Azt azonban a szocializmus nem értékelte.
Siófokon tetten érhető a kor. A fele várost lerombolták, de nem készült el a szocialista nagyváros sem, és így maradtunk torzóként.
Ripszám János szerint a legnagyobb probléma, és a legnehezebben megoldható kérdés (nemcsak Siófokon, hanem az egész Balaton-parton) az a feszülés, ami a fejlődési kényszerrel hozható összefüggésbe. – Én úgy érzékelem a várost, hogy nem egy szép mozaikunk van, hanem egy patchworkünk. A harmonikus környezetnek az a kulcsa, hogy a téglák egymásra épülnek. Ez apró lépésekkel, következetes munkával érhető csak el, de hosszú távon eredményt hoz – mondta az Ybl díjas építész.
A második világháborút követő időszakban fellendült tömegturizmus és a szocialista nagyvárost vizionáló törekvesék nyomán a 20. századi városképet alakító robbanásszerű fejlődéshez hasonló jelenség most is velünk van, akárcsak 60-70 évvel ezelőtt. Korunk veszélyét azok a tóparti ingatlanfejlesztések jelentik, amelyeknél a beruházó nem az élhető környezet fenntartásában, a kisebb lakólétszámú ingatlanok építésében érdekelt, hanem a jövedelmezőséget szem előtt tartva a 70-100 lakást magában foglaló nyaralóépületek kialakításában.
Kinek a felelőssége az épített környezetünk minősége?
Az építész, a jogalkotó vagy a tulajdonos építtető felelős azért, hogy élhető környezetben éljünk? Juhász László, a SióKör alapítója úgy fogalmazott, hogy a ma épülő ingatlanok árnyéka annyira hosszú, hogy az meghatározza a város elkövetkező évszázadát.
A SióKör tagjainak véleménye szerint pusztán jogi eszközökkel nem lehet akadályt állítani akkor, amikor az ingatlan beruházásokra általánosságban jellemző a kiskapukeresés, a beépítési százalékok maximalizálása és nincs az a bürokratikus rendszer, amely ezt meg tudná akadályozni.
Az építész szakma meglátása szerint a tulajdonos- építtetőnek önmagát kellene korlátoznia. Éppen úgy, ahogy a 19. századi Siófokon, a fürdővárossá válás időszakában a tehetősek építkezéseiben is tetten érhető volt a példamutatás iránti igény. – Akkor színházat és lóverseny pályát építettek, most befektetők társasházakat húznak fel, legfeljebb szállodát, de még egy önálló étterem sem épül a városban – hangzott el.
A közízlés alakítása és a korlátozó jó példák is sikert hozhatnak
A találkozó kulcsmondatához igazodva, miszerint az építészet a társadalom leképeződése, a SióKör a polgári szemlélet meghonosítását tartja szükségszerűnek. Siófok kiváló építészek egész sorát tudja felsorakoztatni, őket kellene támogatni egy városépítészeti koncepció kialakításában, amely a mindenkori hatalom számára útmutatóként szolgálhat.
L. Miha Emőke szerint az építészet nem szólhat pusztán az önmegvalósításról, legfőképpen azért, mert összefügg a társadalmi és gazdasági közeggel. Nagyon fontos volna az integrált védelem szemlélet megteremtése, amelyet első sorban egy önkormányzat tud érvényre juttatni.
Nemzetközi példák egész sorát lehet citálni, hogy milyen eszközökkel élhet egy önkormányzat az értékes települési ingatlanok és végső soron a városkép és arculat egységének megtartása, a hagyományok megőrzése érdekében. Az önkormányzat meghatározhatja, hogy adott épületben milyen tevékenység folytatható (ne lehessen pl. horrorházat üzemeltetni 19. századi villaépületben, várostörténetileg értékes épület közfunkcióval felruházása), de a helyhatóság élhet azzal a jogával is, hogy a várostörténetileg értékes épületeit közfunkcióval ruházza fel vagy ahogy Balassa Béla ingatlanjogász javasolta, a város óvintézkedésként akár elővásárlási jogot is szerezhet a helyileg védett épületekre. Az önkormányzatnak tehát meghatározó felelőssége van abban, hogy időben és minőségben is korlátozzon annak érdekében, hogy épített örökségünkre a helyi társadalom kultúrájának mércéjeként tekinthessünk.
Az építészet témakörét februárban Pápay György és Ripszám János előadásával folytatja a SióKör.